English Romana Magyar

 

 

 

 

 

 

 

 

  A felületes pillantások észrevétlenül hagyják ezt a csodás lehetőségeket kínáló helyet, melyet beárnyékol még a tőle 6 kilométerre fekvő Szováta hírneve is.

    Parajd Hargita megye nyugati felén fekszik, a Görgényi havasok lábánál, a tengerszint felett 580 m magasságban. A legközelebb eső város Szováta után Székelyudvarhely tőle 36 kilóméterre .


    A helység megközelítheto autóval az E15 útról letérve Balavásárnál (Balauseri) a DN13A útra Szováta (Sovata) irányába, vonattal Segesvárról (Sighisoara), majd busszal Marosvásárhely (Tîrgu Mures) - Szováta irányába.

    A környék fő attrakciója a Sóbánya, melyet már a rómaiak is ismertek, só tartaléka elég volna a világnak 400 évig. A kitermelt kamrákat gyógyászati és turisztikai célokra alakították ki. Ezeknek az embereknek, akik 4 órát vannak lent a föld alatt, kialakítottak futball pályát, a gyerekeknek játszóteret fa játékokkal, sózót (itt a gyerekek nem homokoznak, hanem sóban játszanak), büfét, ahol megihatnak egy finom forró teát és haraphatnak valamit. És nem csak ennyit, hogy növeljék a gyógyulás esélyeit, fokozva a fizikai hatást egy pszihológiai hatással, "építettek" egy - a világon egyedülálló - ökumenikus kápolnát, ez lett a bánya büszkesége. Itt nem csak istentiszteleteket, miséket tartanak, hanem koncerteket is. Előadtak itt régi- és klasszikus zenét, kórusok- és egyéni előadók léptek fel.
     Ugyancsak egyedi látvány fogad Székelyudvarhely felől jövet: a só kanyon, melyet a Korond vize vájt az évszázadok során. Nyáron is úgy néz ki, mintha frissen hullott hó borítaná a kimart részeket. A történelem is vonzóerő ezen a vidéken. A falutól 6 kilométerre van a székelyek egyik legrégebbi vára: Rabsonné vára. A legenda szerint a három testvértündér (Rabsonné, Tartód, Firtos) egyike építtette, aki az ördögtől kért egy olyan alagutat, amelyen ő Gyulafehérvárra (150 km) ment volna a misére. Egy olyan rövid alagutat, hogy harangoztak már, mikor ő még fésülködött a várában, és mégis elért a misére. A fizetség két hegy ezüst és egy hegy arany lett volna, de amikor a fizetés napja eljött, Rabsonné két ujjára egy-egy ezüst érmét, a kettő közé pedig egy aranyat tett. Látva az ördög, hogy rászedték, mérgében elrontotta az alagutat. A pikánsabb változatot helyben hallhatják. Mai napig is keresik ennek a tündérnek az elrejtett kincseit.

    Nem unatkozhatnak itt a turisták, csillagtúrákat is lehet szervezni ebbol a községből, ellátogatva olyan helyekre, melyek nem csak ország szinten, de világ szinten is ismertek, mint például Korond, ahol a fazakas mesterség elso munkafázisait lehet látni, el egészen a kész termékek látványos eladásáig, Farkaslaka Tamási Áron szülőházával, Székelyudvarhely Orbán Balázs emlékmuvével, Csíkszereda környezo katolikus falvaival, Tusnád borvizeivel, Szent Anna tó legendájával, Bálványos kéngödrével, ásványvizeivel, legendás várával. Más irányt választva eljuthatnak Gyergyóba (örmény templom), a Gyilkos-tóhoz, Békás-szorosba, hazatérhetnek Borszéken és Toplicán keresztül.

Ahhoz, hogy a program teljes legyen, a kiéhezett turistákat a székely konyha várja az erre specializálódott vendégloben, belekóstolva nem csak a székely konyha ízeibe, de a székely vendégszeretetbe is.
Fiataloknak, a nem mindennapi dolgok kedveloinek, megadatik a lehetőség, hogy életük nagy napját, az esküvőt , extravagánsan tartsák: a föld gyomrában, a bányába

www.salinapraid.ro www.praid.ro www.pensiuneapraid.ro


 

Jenentkezz be a mi hírlevél szolgalatunkra,hogy rovid idon belul megkapd a legújabb híreket és fontos informáciokat

Kérem irja be az ön e-mail cimét